10. fejezet

Tízedik fejezet – Baby

Fordította: Aiden

– Nem muszáj elmondanod – mondta Raine türelmesen.

– De – feleltem. – Azt hiszem, el kell.

– De ne azért mesélj, mert úgy érzed, tartozol nekem – világította meg Raine. A fülem mögé simította a hajamat, mielőtt végighúzta volna ujját az államon. Ha így folytatja, talán képes leszek túljutni ezen. – Nem muszáj tudnom róla, mi történt köztetek.

– Azt szeretném, hogy tudd – erősködtem.

– Rendben – felelte Raine egy pillanattal később. – Ha ezt szeretnéd.

Bólintottam, és kicsit szorosabban a dereka köré fontam a karomat. Raine ujjai folyamatosan matattak a fülemnél a hajammal, le az államon, majd vissza, lassú, gyengéd tempót diktálva, miközben meséltem.

– Épp akkor nyertem meg egy versenyt – kezdtem. – Nos, rendben, ez elég nyilvánvaló. Mindenesetre nagyszabású rendezvény volt – olyan, amelyik eltartott egy pár napig. Valahol Közép-Amerikában voltunk, ha jól emlékszem. Visszahoztak onnan, ahol az utolsó fickót megöltem, és elvittek egy nagy farmra, egy hatalmas mező közepére. Azt hittem, hogy kokainültetvények, de nem igazán tudom, hogy a növény hogy néz ki, és nem is akartam megkérdezni, de a francba, Közép-Amerikában voltunk egy rakás maffiózóval, a kurva életbe. Valószínűleg kokain volt.

– Amikor a teherautó megállt, leugrottam a platóról, és egy csomó ember között találtam magamat – néhány fickó a bandából, és egy rakás csaj. Lehettek vagy húszan, mindannyian megpróbáltak taperolni, és lökdösték egymást. Emlékszem, az jutott eszembe, hogy nem értem – az elmúlt két napot a dzsungelben töltöttem, csupa vér voltam, két törött ujjam volt, és volt egy tisztességes méretű vágás az oldalamon, amit össze kellett varrni. Nem mintha vonzó látványt nyújtottam volna.

Megálltam egy pillanatra, és felemeltem a karomat, megmutattam Raine-nek az alatta lévő négy centis heget. Megölelt, hogy néhányszor végigsimítsa rajta a kezét, mielőtt egyszerűen ottfelejtette az ujjait. A másik keze továbbra is a hajammal játszott.

– Szóval, hátul a nők között megláttam ezt a csajt – nagyon magas és szőke, nagy mellekkel, és gyorsan elindult felénk. Látványos volt, semmi kétség. Ahogy kinézett, és ahogy mozgott, minden pasi álma lett volna. Úgy értem, a heteró nők és a meleg srácok is belezúgtak volna.

Ismét elhallgattam, ahogy lelki szemeim előtt megjelentek a képek róla... Jillianről... amikor először lépett oda hozzám, egyszerre fenségesen és fájdalmasan úsztak a fejembe. Raine ujjai néhányszor végigsimítottak a homlokomon, és sikerült mély levegőt vennem, majd folytatnom a történetet.

– A nő keresztültolakodott a körülöttem sereglő többi emberen, egyenesen odalépett hozzám, és megcsókolt. Amikor abbahagyta, azt mondta, hogy a viadal volt a leghihetetlenebb dolog, amit valaha látott, és hogy én vagyok a legszebb pasi, aki az útjába került. Először azt hittem, hogy egy kicsit zakkant, de általában egy verekedés után több különböző nőnél kötöttem ki, úgyhogy nem is foglalkoztam vele. Miután az egyik orvos sínbe tette az ujjaimat, és összevarrt, elmentem vele abba az éjszakai klubba, a kurva kokainmező közepén. Szóval táncoltunk, ő meg ivott...

– Te nem?

– Akkor még nem ittam – feleltem. – Legfeljebb egy sört vagy valamit, esetleg egy pohár whiskyt, de soha nem rúgtam be. Jillian sokat ivott.

– Sajnálom – mondta Raine. – Nem akartalak félbeszakítani.

– Semmi baj – feleltem. Vettem egy mély levegőt, egy pillanatra lehunytam a szemem, aztán folytattam. – Ez a szar amúgy sem számít. Alapvetően jól kijöttünk egymással. Eljött a szobába, amit berendeztek nekem, és egész éjjel dugtunk. Ez nem volt szokatlan, de az igen, hogy ott maradt reggelig. Én általában utána kirúgtam a csajokat a szobából. Nem szerettem, ha ott voltak, amikor aludni próbáltam. Ami még furcsább volt, az az, ami akkor történt, amikor visszaértünk Seattle-be. Gyakrabban volt a lakásomon, mint ahányszor nem; ott volt az összes meccsemen, az apja pénzét tette fel rám, és naponta legalább négyszer dugtunk, mint a nyulak. Így volt ez körülbelül hat hétig, és ami engem illet, minden tökéletes volt.

– Jillian előtt szinte minden este más lánnyal voltam. A versenyek után csak kettő vagy három jött vissza velem a hotelbe. Azt hinné az ember, hogy monogám kapcsolatra való váltás nehéz lehetett számomra, de nem volt az. Imádtam. Szerettem vele lenni; szerettem hozzá hazajönni, és ott lenni vele a lakásban, és szerettem más nőket elutasítani, mert valakivel voltam. Mintha így kellett volna lennie. Azt hiszem, csak addig nem gondoltam, hogy alapból monogám vagyok.

– Úgy éreztem, hogy végre van valami jó az életemben – valami, ami fontos nekem. Elkezdtem beszélgetni vele arról, hogy talán visszavonulhatnék. Nem mintha akkoriban még több pénzre lett volna szükségem. Addigra már több mint hat éve versenyeztem, és elég pénzem volt ahhoz, hogy megéljek a kamatokból. Jillian családja tele volt pénzzel, így nem volt szükségünk másra, mint amit csinálni akartunk. Úgy gondoltam, hogy megleszünk, és neki sem kell aggódnia értem, amikor én... nos, amikor dolgozom.

– Az egy kicsit megváltozott, amikor korábban értem vissza egy utazásról. Valami versenyre indultam, amit végül lemondtak – ki tudja, miért. Néha előfordult. Vagy a helyi hatóságok kezdtek el szaglászni, vagy az, akinek anyagilag finanszíroznia kellett volna a versenyt, egy folyóban végezte. Lényeg a lényeg: korábban jöttem vissza. Volt egy irodaházunk a belvárosban, és mielőtt hazamentem volna a lakásba, megálltam ott. Üresnek kellett volna lennie, de... nos... nem volt az. Beléptem az irodába, és amikor kinyitottam az ajtót...

Megálltam, és hagytam, hogy átjárjon a feszültség. A kezem ökölbe szorult, és a torkom kiszáradt. Ki sem bírtam mondani.

– Mi a fasz van? – Emelte fel a fejét egy ismerős alak, és az ajtó felé pillantott. Bár a nevére nem emlékeztem.

– Bastian! Még nem kellett volna visszajönnöd!

– Mi... mi van? – Egyetlen szót sem bírtam kinyögni.

– Valaki mással volt, igaz? – kérdezte Raine.

– Hm... – Meg kellett köszörülnöm a torkomat, hogy folytatni tudjam. – Igen.

– Jaj, Bastian. – Raine végigsimított a halántékomtól a tarkómig. – Annyira sajnálom. Ez borzasztó lehetett.

– Az volt – adtam neki igazat. – Elviharzottam, ő pedig követett a lakásomra. Azt mondta, hogy hibát követett el. Hiányoztam neki, és magányos volt, megesküdött, hogy nem fordul elő többet, úgyhogy megbocsátottam neki, és kibékültünk. A második alkalommal, amikor megtörtént...

Hallottam, hogy Raine kapkodja a levegőt, de meséltem tovább.

– ...Mondtam neki, hogy nem tudok így élni. Nekem az kellett, hogy csak velem legyen, és már nem tudtam, hogyan bízzak benne. Azt mondta, hogy soha többé nem fog ilyet tenni, aztán azt is, hogy szeretne... ööö... egy gesztust tenni felém. Valami különlegeset akart tenni, hogy megmutassa nekem, hogyan érez.

Elhallgattam.

– Bassza meg, ezt nem tudom megtenni.

– Semmi baj, Bastian – nyugtatott meg Raine, és végigsimította az arcomat. – Csak vegyél néhány mély levegőt, és mondd, amikor készen állsz.

Bólintottam, és megpróbáltam úgy tenni, ahogy Raine mondta.

– Mit csinált, Bastian?

– Nem azzal van a gond, amit csinált – tisztáztam. – Hanem amit kért tőlem, hogy... hát, vagy hagyta, hogy... lefektessem.

Ismét elhallgattam, és felültem. Raine keze lehanyatlott rólam, és figyeltem, ahogy ő is felül. Több mély lélegzetvétel kellett, mire meg tudtam győzni magam, hogy folytassam ezt a szart.

– Mindig is nagyon-nagyon óvatos voltam, ha szexről volt szó – magyaráztam. – Soha nem dugtam óvszer nélkül. Soha. Egyszer sem. Még akkor sem, amikor tizenévesen Theresával voltam, és főleg nem akkor, amikor állandóan más nőkkel voltam. Félévente kivizsgáltattam magam – mindent megnézettem, amit az embernek meg kell tennie.

– Jillian azt mondta, azzal bizonyítja be, hogy mennyit jelentünk egymásnak, ha hagyja, hogy...– a képem elfancsalodott, eszembe jutottak a szavai, és az, ahogyan éreztem, hogy mindent komolyan gondolt, amit mondott. Eszembe jutott, mennyire vágytam rá, még ha korábban nem is gondoltam rá. Emlékeztem, hogy milyen kibaszott hülye voltam. – Közölte, hogy hagyni fogja, hogy... benne menjek el. Azt mondta, ezzel bizonyítaná, mennyire szeretné, ha együtt lennénk – mennyire bíznunk kell egymásban. Fogamzásgátlót szedett... legalábbis azt mondta, hogy fogamzásgátlót szed. Bassza meg, bárcsak lenne egy italom... vagy legalább egy kibaszott cigim.

Végighúztam a kezem a hajamon, egy pohár vízért nyúltam, és gyorsan lehúztam, mintha egy fél vodka lenne.

– Visszatekintve... hát... csak egy kibaszott idióta voltam, azt hiszem – muszáj volt folytatnom, különben semmiképp sem értem volna a végére. – Rá kellett volna jönnöm, hogy mit akar valójában. Nem tudom, hogyan, de mindenképpen meg kellett volna tennem.

– Még két hónapig együtt voltunk, miután... ööö... változtattunk a szokásainkon. Szinte a felhők között jártam, és úgy döntöttem, hogy hivatalosan is visszavonulok, és megkérem Jillian kezét. Még egy gyűrűt is vettem, ami egy egész kibaszott kupagyőzelembe került, de szerettem volna legjobbat adni neki. Még nem is találkoztam a szüleivel, de azt akartam, hogy tudják, hogy nekem is kb. annyi pénzem van, mint nekik, hogy tudják, képes vagyok róla gondoskodni. A fenébe is, kurvára mindent megadtam neki, amit csak akart – még pénzt is, amit az a csaj csak cipőre költött...

Megálltam, és újra összeszedtem magam, hogy kicsit lassabban tudjak beszélni.

– Meg akartam lepni – nyikkantam. – Nálam volt a gyűrű, és úgy volt, hogy felveszem a lakásán, és elviszem vacsorázni, esetleg sétálunk a Soundon vagy valahol, hogy megkérjem a kezét. Aznap este edzésen kellett volna lennem, de lemondtam. Landon dühös volt, amikor megtudta. Mindegy, felmentem hozzá, és ő megint egy másik sráccal volt.

– Az előző két alkalommal, amikor rajtakaptam, azonnal sírni kezdett, és könyörgött, hogy bocsássak meg neki. Elmondta, hogy mennyire egymásnak vagyunk teremtve, és hogy milyen gyenge, meg minden más baromság. Ezúttal más volt. Amikor beléptem, a kanapén feküdtek, és a csaj lovagolt a pasin – imádott felül lenni. Átnézett a válla fölött, amikor meghallott engem, és csak egy nagy, elkeseredett sóhajt adott ki. Visszanézett a srácra, és azt mondta neki, hogy egy perc múlva visszajön, felállt róla, otthagyta, és engem belökött a konyhába. Épp csak magára kapott egy köntöst.

– Ez ő?

– Igen – morogta Jillian. – Adj egy percet. Rendeznem kell a dolgot.

– Semmi gond, baby.

– Még csak szólni sem tudtam, amikor elém állt, és azt mondta, hogy végeztünk, és hogy hozzámegy a másik szobában lévő sráchoz. Elmondta, hogy milyen jó volt velem, és hogy tőlem megkapta, ami neki kellett. Ekkor megsimogatta a hasát, de én akkor még nem értettem – csak később. Csak markoltam a zsebemben lévő félmillió dolláros gyémántot, és próbáltam elképzelni, hogy hogyan nézne ki az ujján. Azt hiszem, biztos azt mondtam neki, hogy feleségül akarom venni, mert nevetett, és azt mondta, hogy az apja semmiképpen sem engedné, hogy olyasvalakihez menjen feleségül, aki olyan, mint én. Azt mondta, hogy közel sem vagyok olyan, akihez ő feleségül menne, és hogy térjek már észhez, és lássam a helyemet az ő társadalmában. A lábára mutatott, amikor ezt mondta.

– Végül egyszerűen elhúztam a csíkot – folytattam. – Azt hiszem, sokkot kaptam vagy ilyesmi. Visszamentem a lakásomba, ami jó két órára volt gyalog, és próbáltam felfogni, mi történt. Addig játszottam újra és újra a fejemben az egészet, amíg rá nem jöttem, hogy pontosan miről is beszélt – hogy megkapta, ami kellett neki. Akkor azt hihettem, hogy csak a szexről beszélt, de a kép, ahogy megsimítja a hasát, folyton ott villogott a fejemben. Éppen hazaértem, amikor rájöttem, hogy pontosan mire is gondolt – terhes volt, és gyerek az enyém.

Szó nélkül Raine közelebb húzódott, úgy helyezkedett, hogy szorosan összebújjunk, és a kezét a hátamra rakta, aztán elindult a hajam felé. Könnyedén hozzám hajolt.

– Akkor azt hiszem, egy kicsit megvadultam – folytattam. Gyorsan kellett haladnom ennek az elbaszott történetnek a többi részével, különben sosem értem volna a végére. – Szétvertem a lakásomat, aztán autóba szálltam, és úgy kilencvennel visszatéptem a lakására. Túl késő volt – már elmentek. Beléptem a számítógépébe, és megtudtam, hogy két jegyet vettek Olaszországba, és még aznap este elutaznak.

– Ekkor hívott fel John Paul – mondtam. – Felhívta őt, és azt hiszem, elárult neki valamit a történtekből. Azt mondta, hogy maradjak ott, ahol vagyok, és ő majd eljön értem.

– Akkor még nem tudtam, hogy ismered John Pault – mondta Raine.

– Igen, ismertem őt – feleltem. – John Paul volt Landon másik embere, de ez egy egészen más történet.

– Bocs – mondta Raine. Masszírozni kezdte a tarkómat. – Folytasd csak.

– Nem akartam szót fogadni, és ott maradni. Meg szerettem volna akadályozni, hogy felszálljanak a gépre. Azt gondoltam, ha beszélhetnék a csajjal, és elmondhatnám neki, mennyire szükségem van rá, és hogy visszavonulok, és hogy van vele közös tervem... Azt gondoltam, ha meghallgatna... csak egy percig is. De nem volt rá módom, mert John Paul nagyon közel lehetett a lakásához, amikor hívott. Éppen tolattam ki a kocsifelhajtójáról, amikor az a hülye nekicsapódott a Ferrarim hátuljának. A végén ökölharcba keveredtünk, és valószínűleg csoda, hogy egyikünk nem ölte meg a másikat. Talán meg is tettük volna, de Landon is odaért, kiszállt a kocsijából, oldalba vágott egy sokkolóval, és újra elhajtott. John Paul eszméletlenre vert, és hazavontatott.

– A következő héten beszéltem néhány emberrel, és rájöttem az egészre. Ian, a fickó, akihez hozzá akart menni – neki nem lehetett gyereke, és Jillian apja nem engedte volna, hogy olyasvalakihez menjen feleségül, aki nem képes örököst adni neki. Elveszítené a vagyonkezelői alapját, ha nem szülne gyereket. Azt akarta, hogy én legyek az apja, mert az egyik barátnője szerint jóképű vagyok, és úgy hallotta, hogy erős és okos vagyok. Nem lehettem túl okos, hiszen nyilvánvalóan elég hülye voltam ahhoz, hogy bekajáljam, amivel etetett.

Egy ideig hallgattam, és azokra az emberekre gondoltam, akik látszólag tudták, mi folyik itt, mindazokra, akik a sötétben hagytak, miközben bedőltem a hazugságainak. Megkönnyebbültem, amikor kiderült, hogy John Paul semmit sem tudott az egészről – őt is bepalizták. Csak jóval később tudtam meg, de Franks már a kezdetektől fogva tudott róla, és tulajdonképpen elintézte, hogy Kolumbiában legyen, hogy elkezdhesse a tervét.

– Mi történt velük? – kérdezte Raine.

– Fogalmam sincs – feleltem. – Amint rájöttem, elhatároztam, hogy a nyomára bukkanok, de Franks megtiltotta nekem, hogy ezt megtegyem.

– Ki az a Franks?

– Ó... ööö... hát – haboztam. Elmondani neki, hogy ki volt Franks, hiba lett volna – nagy hiba. – Ő volt az egyik fickó a csapatban. Amolyan... ööö... tudod – fontos ember volt, azt hiszem.

Gyorsan témát váltottam.

– Nem érdekelt, mit beszél, és mindenképpen meg akartam keresni, de Landon megállított.

– Hogyan?

– Azzal, hogy pisztolyt nyomott a fejemhez.

Fogtam a beszállókártyámat, és elindultam a nemzetközi indulási oldal felé. Amikor befordultam a sarkon, azon kaptam magam, hogy egyenesen Landonnal nézek farkasszemet.

– Ide gyere be – parancsolta.

Az egyik karomnál fogva berántott egy raktárhelyiségbe.

– Utána kell mennem, Landon – közöltem kétségbeesetten. – Te ezt nem érted. Ő...

– Terhes, igen, tudom.

– Kurvára mindenki tudta, hogy mi történik, csak én nem? – ordítottam.

– Halkabban, faszfej – vicsorgott Landon. – Nem mindenki, de rengeteg ember. Mondtam, hogy ne kötődj hozzá. Ha rájöttem volna, hogy elég hülye leszel ahhoz, hogy meglovagold gumi nélkül, talán mondtam volna valami meggyőzőbbet.

Hallottam a Glock halk kattanását a kezében, csak azért, hogy a lényegre térjek.

– Nem mehet el csak úgy – erősködtem. – Egyszerűen át sem gondolja, hogy mit művel.

– Nyilvánvalóan mindent átgondolt – ellenkezett Landon. – Te vagy az, aki nem használja a fejét.

– Utána megyek! – kiáltottam, és mellbe taszítottam Landont. Anélkül, hogy láttam volna, hogy megmozdult volna, vagy felfogtam volna, mi történik, arccal előre a raktárhelyiség padlóján hasaltam, Landon térdével a tarkómban. Éreztem a hideg fémet a halántékomon.

– Nem tanítom meg a tanítványaimnak az összes trükkömet, Bastian. Ezt ne felejtsd el. Figyelmeztettelek, de nem akartál hallgatni rám. Én... nem hagyom, hogy az egyik emberem Franks unokahúga és annak vőlegénye után menjen. Menj haza.

– Muszáj beszélnem vele! – Kiabáltam fel a fekvő helyzetemből.

– Ha bármit is akarna tőled, már itt lenne – közölte Landon. – Tudom, hogy elég hülye voltál ahhoz, hogy bedőlj a baromságainak, de itt az ideje, hogy most már okosabb legyél.

Megpróbáltam kicsavarodni a szorításából, de teljesen a földhöz szegezett. Egy részem megpróbálta megjegyezni, hogyan is csinálta, hogy a jövőben használni tudjam. A többi részem viszont véget akart vetni ennek itt és most.

– Akkor csak lőj le, bakker! – ordítottam rá.

– Nem – közölte. – Ez a ribi nem ér meg nekem egy emberemet. Szükségem van rád az arénában hat nap múlva.

– Oké! – morogtam. – Ez tökéletes lehetőségnek hangzik!

– Bastian – szólt hozzám hidegen, halálos nyugalommal. Ez volt a „ne mozdulj, baszod, és figyelj rám” hang. A teljes, gyilkos düh hangja volt. – Ha nem nyered meg a következő három versenyedet, esküszöm, hogy magam találom meg azt a ribancot, és megölöm őt és a gyereket. Világos?

– Nem tennéd meg – mondtam csendesen, és annak ellenére reméltem, hogy tényleg nem teszi meg, de haldokló szívemben tudtam, hogy részéről nem fog hezitálni.

– Tényleg?– röhögött, de semmi vicces nem volt benne. – Egy pillanat alatt megteszem. Még csak azzal sem foglalkoznék, hogy kimossam a vért az ingemből, amíg haza nem érek.

– Szeretem őt.

– Tudom – mondta, miközben elvette a térdét a nyakamról, és hagyta, hogy felálljak. – Hamarosan meg fogod utálni.

– Landonnak igaza volt – mondtam Raine-nek. – Egy ideig a pokol kínját jártam, de valóban nem tartott olyan sokáig, hogy megutáljam. Mégis, jó lett volna tudnom valamit arról, hogy hová ment, mi történt vele és a babával, de senki nem mondta el.

– Van egy gyereked – mondta Raine, félig kijelentésként, félig kérdésként.

– Igen, azt hiszem. Legalábbis amennyire én tudom. Most már majdnem ötéves lenne.

– Bastian, annyira sajnálom – mondta Raine, és kinyújtotta a karját és rátette a kezét a térdemre. Erre megvontam a vállam.

– Szóval, ahogy a rövid verzióban is mondtam: – ragyogtattam rá egy mosolyt – ,nem szeretett viszont.

– Szerintem egy kicsit többről van itt szó, mint viszonzatlan szerelemről – jelentette ki Raine. Dühös volt; hallottam a hangján. – Kihasznált téged.

– Igen, azt hiszem – feleltem, és rájöttem, hogy teljesen kimerültem, mind szellemileg, mind fizikailag. – Amikor visszagondoltam a történtekre, tudtam, hogy az egész egy csapda volt. Azt tervezte, hogy a másik két alkalommal tetten érem, hogy meg tudjon győzni: dugjak vele óvszer nélkül. Soha többé nem csináltam ilyet – senkivel sem –, és gondoskodtam róla, hogy még ha az egyik el is szakad vagy ilyesmi, soha többé ne fordulhasson elő ilyen.

– De hogy?

– Elköttettem magam.

– Ó, Istenem – suttogta Raine. A szemébe néztem, és láttam, hogy megint könnyezni kezd. Nem akartam, hogy sírjon, de úgy gondoltam, minél gyorsabban túl kell esnem ezen.

– Túlságosan fájt, amit velem tett – mondtam. – Nem vagyok benne biztos, hogy ezek után újra tudnék szeretni bárkit is, ezért bármi is történik itt... nos, nem tudom, hogy meg tudok-e birkózni vele. Még ha meg tudnék is, neked nem kellene.

– Hogy érted ezt? – kérdezte a lány.

– Hát nem érted, Raine? – emeltem rá a pillantásom és csak néztem. – Jillian megmutatta nekem mindazt, aminek végig nyilvánvalónak kellett volna lennie. Miért akarna bárki is olyasvalakit, mint én, férjnek vagy apának? A vér szerinti szüleim elhagytak, egyetlen nevelőotthon sem akart a közelében megtűrni, és végül is én egy profi gyilkos voltam! Nem voltam elég jó neki, és ezt világossá tette! És most néhány... néhány...

Elakadtak a szavaim, a torkomra forrtak. Végül sikerült átpréselnem őket, de fizikailag fájt.

– Egy másik pasasé lett a családom. A gyerekemet és a nőt, akinek a feleségemnek kellett volna lennie, egy másik férfi szereti. Nem voltam elég jó. Nem vagyok elég jó... hát nem látod ezt, Raine? Soha nem voltam elég jó nekik, és soha nem leszek elég jó neked sem!

Nem is tudom, hogyan sikerült Raine-nek a mellkasára húznia és lefektetnie engem. Csak annyit tudtam, hogy hirtelen kitört belőlem a sírás, miközben a karjai megölelték a vállamat, és csak szorított. Hallottam a hangját a fülemben, és éreztem a meleg leheletét a hajamban.

– Nem elég jó – dünnyögtem neki. – Ne érj hozzám... nem szabadna hozzám érned....

Annak ellenére, hogy a saját számból hallottam a szavakat, nem tettem semmit, hogy ellökjem magamtól, és Raine nem engedett el. Nem tudom, meddig voltam a karjában, miközben zokogtam a családomért, amelynek az enyémnek kellett volna lennie. Bárcsak méltó lettem volna egy ilyen ajándékra, de nem voltam az, és soha nem is leszek az. Soha többé nem leszek apa, és soha nem leszek méltó egy nő szerelmére. Hogyan várhattam volna el Jilliantől, hogy szeressen, amikor nyilvánvalóan a saját anyám sem szeretett? Hogyan gondolhattam, hogy alkalmas férj és apa lehetek bárkinek is? Egy brutális, részeges gyilkos voltam, semmi több. Egyedül kellett maradnom – ez volt a helyes és igazságos.

Nem tudtam, hogy valóban megnyugodtam-e, de még jobban elfáradtam, és Raine karjában már nem remegtem. Azon kezdtem el gondolkodni, hogy milyen teljesen nevetséges vagyok – bőgök ezen a szaron, mintha talán nem az én hibám lenne.

Raine beszélt hozzám, és kihozott az önmarcangoló gondolataimból.

– Akkor kezdtél el inni, igaz?

– Akkortájt – ismertem be. – Az volt a kezdet, de a legutóbbi verekedésem után sokkal rosszabb lett.

– Mi történt akkor?

Az volt az a nap, amikor végignéztem, ahogy tizenhat embert lemészárolnak.

– Nem hiszem, hogy most többre futja tőlem – közöltem. Az utolsó dolog, amit most akartam, hogy az apjáról meséljek. Túl sokat mondtam és kezdtem úgy érezni, hogy az érzelmi kimerültségtől elájulok.

– Nem hibáztatlak – felelte Raine. Éppen meg akartam kérdezni, hogy mire gondol, de ő kérdés nélkül folytatta. – Azt hiszem, ha valaki ezt tette volna velem, én is az alkoholba fojtottam volna a bánatom.

– Senki sem tenne veled ilyet – mondtam, és már a gondolattól is elvörösödtem. Ha valaki úgy bántaná őt, ahogy Jillian bántott engem... nos, életcélommá tenném, hogy széttépjem azt a rohadékot. Lassan. – Ha valaki megtette volna, azt szétbasznám.

– Bastian?

– Igen?

– Ez nem változtat semmin – mondta Raine.

– Mi nem változtat semmin?

– Amit veled tett – közölte Raine. – És amit utána tettél – az nem változtat semmin.

– Nem változtat semmin?

– Még mindig ugyanúgy érzek irántad – felelte Raine. – Amit tett, nem a te hibád volt.

– Nem értem annyit neki – emlékeztettem rá. – Nem voltam elég jó...

– Ez faszság.

Muszáj volt fellesnem az arcára, mert körülbelül másodszor hallottam káromkodni. Rám hunyorgott, és rám meredt.

– Hülye voltam – emlékeztettem rá. – Nem hagyhatom, hogy még egyszer ilyen hülyeséget csináljak.

– Lehet, hogy nem volt bölcs dolog megbízni benne – értett egyet Raine –, de törődni valakivel, még akkor is, ha később rájössz, hogy nem érdemli meg, nem hülyeség.

– Az tény, hogy nem volt előrelátó – érveltem.

– Nem a te hibád volt – mondta megint Raine, minden egyes szót élesen és világosan megfogalmazva. – Nem érdemelted meg, hogy ez történjen veled, és nem fogok kevesebbet gondolni rólad emiatt. Már közöltem veled korábban, de azt hiszem, el kell ismételnem. Én figyeltelek, Bastian. Tudom, ki vagy valójában a páncélozott pajzsod mögött. Most, hogy megértettem néhány okot, már csak azt tudom, hogy még inkább ott akarok lenni melletted, mint valaha.

– Nem vagyok elég jó neked, Raine – feleltem halkan, és már-már könyörögtem a szememmel, hogy higgyen nekem, mert ha nem, nem leszek elég erős ahhoz, hogy távol maradjak tőle. Most már túlságosan is vágytam rá.

– Azt hiszem, ezt nekem kell eldöntenem – mondta Raine. Felvonta a szemöldökét, majd lehajolt, hogy egy határozott csókot nyomjon az ajkamra.

– Neked kellene tudnod, hogy elküldesz-e a picsába – mondtam. – Ez a legjobb, amit tehetsz.

Raine szomorkásan elmosolyodott, majd lassan ingatni kezdte a fejét. Felemelte a két kezét, és megfogta az arcom oldalát, mielőtt újra hozzám hajolt, ajkai találkoztak az enyémmel, és lassan hozzám nyomódtak. Abbahagyta a csókot, és a homlokát az enyémhez támasztotta, egyenesen a szemembe bámult azokkal a gyönyörű, mélybarna íriszeivel, amitől legszívesebben belefulladtam volna egy csoki szín tengerbe.

– Megpróbálsz beengedni, Bastian? – kérdezte Raine. Az ujjai végigsimítottak az állkapcsomon. – Legalább megpróbálod? Nem foglak bántani – esküszöm, hogy nem foglak így bántani.

– Már beengedtelek – erősítettem meg.

Azt hiszem, mégsem volt az a sorsom, hogy egyedül maradjak.